A kedvenc fiókja

  • Random
  • Archive
  • RSS
  • Kérdések (Ask me anything)
  • Közlendők (Submit)
banner
Kedden elmentünk moziba, s megnéztük az új Great Gatsby-t. Ahhoz képest, hogy péntektől játszodták, rengetegen voltak, le is maradtunk néhány percről a film elején, annyit álltunk sorba a pénztárnál.
Féltem, hogy furcsa lesz a modern feldolgozás (itt főleg a zenére gondolok, de kicsit mintha mindenen érződött volna a kortárs érintés, ruhákon, autókon, partikon), de egyáltalán nem volt zavaró, nagyon érdekes hangulata volt, kellemesen meglepett.
Egyébként a plakát kapcsán megjegyezném, hogy mennyire szeretem azt, hogy az oroszok az idegen neveket hallás után írják át, így ha nem vagyok biztos benne, hogy egy nevet hogyan kell kiejteni, megnézem a cirill betűs megfelelőjét, s máris megvilágosodok.
Pop-upView Separately

Source: wallpicshd.com

    • #The Great Gatsby
    • #Neztem
    • #Film
    • #Leonardo DiCaprio
    • #Joel Edgerton
    • #Elizabeth Debicki
    • #Tobey Maguire
    • #Carey Mulligan
  • 55 seconds ago
  • Permalink
Share

Short URL

TwitterFacebookPinterestGoogle+
Ez a jelenet…
Azért elszomorít, hogy ebből is már csak két rész van. Rossz lesz a szesszió sorozatok nélkük, amikor az ember szeretne kikapcsolódni, de azért sajnál két órát rászánni egy filmre, s olyankor egy 30 vagy 50 perces sorozatrész tökéletes lenne. Még jó, hogy a Kedves szerette volna elölről (illetve a 2005-ös részektől) nézni a DW-t, így mégiscsak lesz mit nézni. A DW az a sorozat, aminél nem tűnik időpocsékolásnak az újranézés, mert rengeteg új apróságot és összefüggést lehet felfedezni az egyes részekben vagy akár a különböző szezonok között. Igazából még mindig nem értem, hogy a készítők hogy látják át az egészet…
Zoom Info

(via szembogar)

Source: meereeneseknot

    • #Sorozatok
  • 2 days ago > meereeneseknot
  • 5544
  • Permalink
Share

Short URL

TwitterFacebookPinterestGoogle+

Ezt talán minden nap meg kellene nézni.

    • #TED
    • #Jane McGonigal
  • 3 days ago
  • Permalink
Share

Short URL

TwitterFacebookPinterestGoogle+
Vasárnap esti szép.
Pop-upView Separately

Vasárnap esti szép.

Source: spilledmilkblog.wordpress.com

    • #vasárnapi szép
    • #Baby
    • #Hat
    • #Children
    • #Cute
  • 3 days ago
  • Permalink
Share

Short URL

TwitterFacebookPinterestGoogle+
Hetedik vége.
Kedvenc rész: 05 - The Angels Take Manhattan
Kedvenc mellékszereplő: Strax
Az az igazság, hogy a szezon második fele nem tetszett. Voltak benne egészen jó részek, például a Hide, de valahogy azok sem voltak az igaziak. Úgy éreztem, hogy összecsapták az egészet, az utolsó részben is minden viszonylag könnyen megoldódott. De pluszpont a River-es búcsúzkodós jelenetért, remélem, ez elhallgattatja azokat, akik Clara-val szeretnék látni a Doctor-t.
November 23 nagyon messze van, de szerencsére közben (hosszas keresés után) rátaláltam a régi részekre, úgyhogy nyáron lesz mivel szórakozzak. Alig várom már a sok új információtöredéket, utalást és megoldandó rejtélyt.

    • #Doctor Who
    • #Neztem
  • 4 days ago
  • 2
  • Permalink
Share

Short URL

TwitterFacebookPinterestGoogle+
Oscar de la Renta gyerekeknek. Csodás. (Mondjuk az a masni azért kicsit… sok.)

Source: dustjacketattic.blogspot.ro

    • #Fashion
    • #Style
    • #Divat
    • #Stilus
    • #Children
    • #Oscar de la Renta
  • 5 days ago
  • 1
  • Permalink
Share

Short URL

TwitterFacebookPinterestGoogle+

Péntek este

Ma egy fiúval kb. egy órán keresztül rajzoltunk, olyanokat, hogy egymás rajzát kellett folytatni, vagy ugyanazt a dolgot kellett mindketten lerajzoljuk behunyott szemmel, és nagyon elszégyelltem magam. Mert állítólag ő nem tud rajzolni, de ahhoz képest mindent a legfurcsább szögből és a legkomplikáltabb formában próbált papírra vinni, én meg ott a primitív firkálmányaimmal próbáltam tartani a lépést.

Mostmár nagyon meg kellene tanulni rajzolni. Egyébként nagyon érdekes és  szórakoztató volt az egész, rengeteget nevettem. (S talán itt hozzá kellene tenni azt is, hogy ma láttam életemben először a fiút.)

A ma este másik konklúziója az volt, hogy a bölcsészek nagyon szórakoztatóak és hihetetlenül sokat lehet tanulni tőlük, a legkülönfélébb témákban. Néha kételkedem abban, hogy mondjuk tíz év múlva is irodalommal akarok majd foglalkozni, de azért ezek az emberek és társalgások hiányoznának.

  • 5 days ago
  • Permalink
Share

Short URL

TwitterFacebookPinterestGoogle+
Tegnap végre volt időm és energiám leülni és végignézni egy filmet (az utóbbi időben csak tvben láttam, vagy moziban az Iron Man-t). Valami “hosszú ruhás” filmhez volt kedvem, s mivel a könyvet szégyenszemre nem olvastam, s ebben az adaptációban játszik néhány színész, akit szeretek, ideális választásnak tűnt. És tényleg jó volt. Volt benne néhány furcsa jelenet és Jeremy Irvine kissé idegesített, de még így is. Lehet, hogy van ennél jobb feldolgozás, de ez nekem pont a színészek miatt tetszett.
Megjött a kedvem Dickens-t olvasni. Azt hiszem, kezdem megszeretni a XIX. századot.
Egyébként a kedvenc jelenetem az volt, amikor a két kisgyerek összeverekedik Estella miatt. Az nagyon aranyos volt.

Source: moviescut.com

    • #Neztem
    • #Film
    • #Great Expectations
    • #Helena Bonham Carter
  • 1 week ago
  • 1
  • Permalink
Share

Short URL

TwitterFacebookPinterestGoogle+
A rengeteg irodalomtöri olvasnivaló legalább erre jó. (Összevetve azzal, hogy tavaly nyár elején hogy álltam.) Persze nem csak erre. A XIX. századból azért már vannak egészen jó szövegeink.
Közben a dokumentumfilmes projektem valahol a 9. hét környékén lefagyott, de nem mondtam le róla, csak szüneteltetem. Remélem, majd nyáron behozom a lemaradást.
View Separately

Ezen én órákig el tudnék szórakozni.

Source: joannagoddard.blogspot.ro

    • #Children
    • #Food
    • #Funny
    • #Cute
  • 1 week ago
  • Permalink
Share

Short URL

TwitterFacebookPinterestGoogle+

Amúgy én nem értem, hogy működnek a dolgok.

Illetve magamat nem értem.

Tegnap is és ma is egészen produktív napom volt - tegnap kb. egész nap otthon tanultam, ma voltam négy órát egyetemen, plusz még egyet műhelyen, s délelőtt még kettőt projektet készítettünk. De a tegnap pont azon gondolkoztam, hogy milyen szomorú, hogy a tanulás már nem boldogít, hogy nem vagyok büszke magamra egy végigtanult nap után, csak aludni szeretnék, olvasni vagy filmet nézni. 

Utóbbi dolgokat most is szeretném, de ma egy olyan nap van, amikor jól esik, hogy sok hasznos dologgal foglalkoztam. Ezt nem értem.

Mondjuk ez a mostani jó közérzetem talán a műhelynek köszönhető. Attól mindig boldogabb leszek kicsit. Olyankor érzem, hogy ezt az egészet, ami többnyire szenvedés, fölöslegesnek tűnő feladatok sora és örökös fáradtság, el tudnám képzelni szakmaként is. S talán még szeretném is. 

    • #Egyetem
  • 1 week ago
  • 1
  • Permalink
Share

Short URL

TwitterFacebookPinterestGoogle+
Vasárnap esti szép.
Pop-upView Separately

Vasárnap esti szép.

Source: raspberryandred.blogspot.ro

    • #vasárnapi szép
    • #Rome
    • #Architecture
  • 1 week ago
  • Permalink
Share

Short URL

TwitterFacebookPinterestGoogle+
A New York Times azt mondja, hogy a tudósok szerint nem kell naponta órákat edzeni, elég 7 percet. Ezt a néhány gyakorlatot kell végezni, mindegyiket 30 másodpercig, 10 másodperces szünetekkel. S az egész nagyon intenzív és hatásos. No, hát hogy mennyire hatásos, azt nem tudom, de az tény, hogy néhányat ezek közül nem bírtam 30 másodpercig csinálni (pedig az borzasztóan kevésnek tűnik). Persze ez valószínűleg amiatt is van, hogy hónapok óta nem sportoltam semmit, szóval remélem, hogy idővel majd javul a teljesítményem. Mert az azért mégis szép lenne, ha napi 7 perc mozgással változásokat lehetne elérni…

Source: The New York Times

    • #Exercise
    • #Health
    • #The New York Times
  • 1 week ago
  • 3
  • Permalink
Share

Short URL

TwitterFacebookPinterestGoogle+
Én ezeket mind szeretném. Sőt, néhány modellt akár több színben is. Komolyan. Szerintem problémáim vannak…

Source: modcloth.com

    • #Fashion
    • #Style
    • #Stilus
    • #Divat
    • #Shoes
    • #ModCloth
  • 1 week ago
  • 1
  • Permalink
Share

Short URL

TwitterFacebookPinterestGoogle+

Amúgy erre a filmre nagyon kíváncsi vagyok.

    • #Music
    • #Zene
    • #Lana Del Rey
    • #Young and Beautiful
    • #Soundtrack
  • 2 weeks ago
  • Permalink
Share

Short URL

TwitterFacebookPinterestGoogle+
← Newer • Older →
Page 1 of 69

About

Panni
21. Kolozsvár és Backamadaras (Vásárhely). Bolyai (az egyetem). Barna.
Kékes-zöldes-szürke? 1.67 stb.

Pages

  • Kedvesek
  • Egyetem
  • Hang
  • Betű
  • Mozgókép
  • Divat, Stílus
  • Kuckó
  • Kívánni azért lehet
  • Vasárnap esték
  • Személyem
  • Film és Irodalom (Nem aktív)

Following

  • rollingstone
  • allthingseurope
  • notmybeautifulhome
  • annstreetstudio
  • allleft
  • bostoninmybones
  • hellogiggles
  • prettybooks
  • joelzimmer
  • jaiunnicktrescomplique
  • kencosgroved
  • teenvogue
  • tasiorsi
  • simanakos
  • thegrblog
  • hintalogalopp
  • alterpotty
  • titokszoba
  • cinyma
  • greentype
  • hysterichistorian
  • homedesigning
  • katuriankaturiankaturian
  • nokkasili
  • doctorwho
  • vogueaustralia
  • awesomepeoplehangingouttogether
  • theclotheshorse
  • reneelouiseanderson
  • nicoleloher
  • oh-so-coco
  • evoke
  • audreyhepburncomplex
  • awesomepeoplereading
  • hopeazul
  • watchingmoviesinredsocks
  • deviantart
  • luzfosca
  • modcloth
  • harisnyaspippi
  • dorka
  • owleyedspectacles
  • szembogar
  • broken-secret
  • ilikecola
  • jenciapolip
  • sometraceofher
  • nidhiart
  • 60sforever
  • pascalcampion
  • lookbookillust
  • colorfulkeys
  • black-and-white
  • harpersbazaar
  • vogue
  • staff
  • laurengedraws
  • love-yours-truly
  • simiszabi
  • tilltall
  • lylaandblu
  • iwdrm
  • disfordangerous
  • doodleeverymovieiwatch
  • bookshelfporn
  • thevirtualhermit
  • mayadevi
  • fantasyscapes
  • brushpaintwaterismyteacolour
  • csillagvirag
  • melyegezzleleket
  • zooeydeschanel
  • pixartimes
  • bikesandbabes
  • tudtad-e
  • historiful
  • jaglever
  • pulmonaire
  • charlottemao
  • trextrying
  • fuckyeahbookshelves
  • vanitasdaily
  • halfadams
  • polaroidstars
  • luminouscloud
  • tumblrbot
  • fuckyeahannieleibovitz
  • szakacseszti
  • oliviadare
  • anneyhall
  • bottle-green
  • egyperceseim
  • lakatosistvan
  • 0wl-eyed
  • drawthisdress
  • micasaessucasa
  • minimalmovieposters
  • ulyanasergeenko
  • lizzystewartdiary
  • szinema
  • pannka
  • living-it-like-a-girl
  • toffanyeveryday
  • katikavintage
  • honeyyyimhome
  • greeninthedark
  • kellettezneked
  • timburtonmoviestills
  • andreferenc
  • whatifalreadytaken
  • martiiika
  • szerintedezigyjolvan
  • RSS
  • Random
  • Archive
  • Kérdések (Ask me anything)
  • Közlendők (Submit)
  • Mobile

Effector Theme by Pixel Union Powered by Tumblr